2012. november 10., szombat

SZÉKELY GYULA: Világjáró hadifoglyok (5)

Sárga pipacs

(A Bureau) Nevezetes szerepet játszottak a fogolytáborokban a Veres-kereszt kiküldötteinek sürgetésére még 1916-ban megalakult  Bureau-k, amelyek a fogoly tisztek vezetése alatt létesültek és közmegelégedésre működtek. A foglyok számára érkezett pénz-, csomag- és levélküldeményeket vették át és kézbesítették.
Azután ezer számra érkezett az eltűntek után kutató hozzátartozók érdeklődése. »Ki tud róla?« címmel sok-sok listát függesztettek ki. Minden eltűntről közölték a legszükségesebb adatokat: az ezredet, rangját, hol látták utoljára. Sok esetben eredményre vezetett a kutatás. Ezeknek a hivataloknak a felállítása után a helyesen címzett küldeményeket ki-ki kézhez kapta. Sajnos, a kitört orosz forradalom után a posta-összeköttetés megszakadt. Sem csomag, sem pénz-küldemény többé senkinek nem érkezett. Ekkor kezdődött a kétségbejtő állapot. Mi Amerikán keresztül küldhettünk levelet, de annak sorsa felől teljes bizonytalanságban voltunk; hozzánktartozóinktól viszont az utolsó két évben semmi hírt nem kaptunk.

(A generális látogatások) Időnkint a láger felülvizsgálására megérkezett egy-egy generális. Ilyenkor természetesen jó manázsi készült. A rendesnél nagyobb darab húst osztottak; sőt a levesbe makaróni s a kására tepertő került. A generális megnézett mindent, bement a konyhákba, megízlelte az ételeket. Természetesen mindennel meg volt  elégedve.
Egy, a legénységgel különösen rokonszenvező hadifogoly-orvosnak egy alkalommal sikerült az egyik generális elé jutni s elpanaszolta a hadifoglyok sérelmeit. A generális minden sérelem orvoslását megígérte, de távozása után maradt minden a régiben, az orvost ellenben a lágerparancsnok két hétre lecsukatta. De orvosunk ezért nem esett kétségbe s a legközelebbi generális látogatás alkalmával ismét előállt összes panaszaival s a végén felkérte a generálist, hogy a láger-parancsnoknak tiltsa meg, hogy őt, a generális eltávozása után ismét lecsukassa, mint azt a múltban tette. A generális nagyott kacagott, mindent megígért, de alig tette ki a lábát, a lágerparancsnoknak első dolga volt az orvost ismét két hétre lecsukatni.

(A szibériai nyár és flórája) A hosszú télre átmenet nélkül forró nyár következik. Valóságos áldás volt a hadifoglyokra az elzárt bataillonon keresztül csörgedező 2 m. széles patakocska. A víz nem látszott a fürdőzőktől. Megkezdődött a napkúra. Némelyik nár első ízben órákig feküdt  a napon. Az ilyen oktalant a nap úgy leégette, hogy bőrgyuladást kapott s a bőre teljesen lehámlctt. A fiatalság egész nap csak igen szerény öltözékben mutatkozott. Egyeseket annyira léégetett a nap, hogy vetekedhettek a tropikus éghajlat bennszülötteivel.
Nyári alkonyatkor gyakorta  hol itt,  hol ott hosszú fénysáv tűnt fel, amely az este beálltával, fokozatosan erősödött. Erdők égtek. Néha napokig látszott egy-egy égés.
A leghosszabb napokon este fél 10-kor még lehetett a szabadban olvasni.
Egyik nyáron észrevétlenül virágba borult az az egész domboldal. Tarka szőnyegdíszként látszott távolabbról a csodás virágzás. A kedvező időjárás következtében a mi mezei virágainktól színre és alakra teljesen különböző virágok tűntek fel. Legérdekesebb volt a citromsárga pipacs. Ez az év bemutatta a vidék jellegzetes, változatos, csak ritka évben sikerülő színgazdag flóráját.
Különben ez a nyár igen kellemes volt: két-három napi forróságot két-három napi esőzés váltott fel s a temperatura állandóan ellensúlyozódott. Egy  budapesti középiskolai tanár több  ládára valót gyűjtött és szállított haza hajón ezekből a csodás mezei virágokból.

(Sport) Az amerikaiak által küldött labdákkal, amint az idő megengedte, megindultak a küzdelmek. Elsőrangú bécsi, budapesti játékosok álltak a sportvezetés élén. Létesült tiszti és legénységi pálya. A megalakult csapatok sűrűn mérték össze erejüket a hadifoglyok ezreiből álló közönség lázas és ideges részvétele mellett. Persze a szokásos durvaságok és lábtörések napirenden voltak. Egy ifjút lábtöréssel hordágyon vittek el a pályáról. Három hónapnál tovább nyomta az ágyat s alig bocsátották ki a kórházból, ismét a labdát kezdte rugdosni szegény ...

Egy "korporal" az osztrák-magyar
hadseregből
(A láger réme) A táborban a rendőri szolgálatot teljesítő kozákszázad kapitánya kapta ezt a nevet. Hatalmas fekete lovon járta be alkonyat felé a tábor utcáit. Hosszú sovány hajlott alakja volt s fekete szemüveget viselt. Néhány lépésre lovagolt utána lovásza.
Láttam valamikor egy illusztrációt: Fekete lovon egy sovány száraz feketeszemüveges lovast, akinek ujjatlan sötét felöltőjét hátra lengette a szél: a pestis volt így illusztrálva. Ugyanezen benyomást tette rám ez az ijesztő alak.
A foglyok iránt megmagyarázhatatlan anti-patiával viseltetett. Azt a kis mozgási szabadságot is korlátozni akarta, amelyet a láger parancsnoka megengedett, ismételten megtörtént, hogy meglepetésszerűen, kísérteties nesztelenséggel valahogy a barakkot megkerülve, oldalról ugratott lovával a barakk előtt gyanútlanul beszélgető hadifoglyok közé. A megriadt emberek ijedten rebbentek szét. Hol itt tűnt fel, hol amott.
Sovány arca, kiálló csontjaival egy halálfej benyomását tette.
Különösen haragudott az ausztricki »Korporálokra« s ha látott egyet, mosolyra torzult ajkával gúnyosan felnevetett s minden szótagot külön ropogtatva mondta:   »Kor-po-ral ? Kor-po-ral?«
Akárhányat indokolatlanul megpofozott, miközben gúnyosan vigyorogva ismételte: Kor-po-ral ? Kor-po-ral ?
Tudott néhány szót németül s a sétálókra ráorditott:
— Hier ist keine Promenade.
A káplárok iránti ellenszenve állítólag onnan keletkezett, mert a harctéren létekor fogságba esett s egy káplár le akarta húzni a csizmáját, de az oroszok nyomban visszafogták.

(A magyarul imádkozó orosz) A legérdekesebb hírt a fafuvarozásra kiment fiúk hozták. Egy fakitermelési vállalat jó fizetésért kivitt néhány fiatalembert munkára. Mindegyik kapott egy lovat s szekeret s az erdőből fát szállítottak a városba. Naponta kétszer is fordultak. Este ki-ki ellátta lovát s a telepen lakó őr, egy öreg orosz házába tértek nyugalomra. Fizetésükből élelmezték magukat.
Az öreg hosszú, ősz szakállas orosz őr egyben a telep felügyelője is volt, s ő adta ki naponta a munkát. A fiúk már tudtak   annyit  oroszul, hogy az öreggel orosz nyelven érintkeztek. Nem mondták meg, hogy ők magyarok, s a csukaszürke egyenruhában az oroszok minden foglyot ausztrickinek néztek. Nem is volt tanácsos a magyarsággal dicsekedni, mert némely orosz előtt a magyarok ellenszenvesebbek voltak, mint az osztrákok, akik mindenféleképen csendesebben viselkedtek s akikről a muszkák édes-keveset hallottak. Így sohasem lehetett előre tudni, milyen érzelmű az  orosz.
Egy este az egyik fiú a többinél gyorsabban elvégezte a dolgát s hozzáfogott száraz vacsorájának elköltéséhez. Rajta kivül csak az öreg orosz volt a házban, akinek családja nem lakott a telepen.
A fiu evett. A szobában csend volt. Az orosz egy szekrény előtt háttal állt felé. A szekrény fölött a falon szentkép függött.
Egyszerre a fiúnak majd torkán akadt a falat: magyar szavakat hall és sóhajtást: Jaj Istenem!
Ijedten néz körül. Az öreg oroszon kivül más nem volt a házban, az motyogott félhangosan s magyarul mondott valami imádságot.
A fiú rémülten megy ki társaihoz, akikkel közli az észlelteket. Azok aztán előfogták az öreget, aki csak akkor tudta meg, hogy a fiúk magyarok. Törve, sok orosz szóval keverve, rossz kiejtéssel, de magyarul kezdett beszélni.
Elmondta, hogy ő magyar ember. Az 1848-49-iki szabadságharc leverése után mint 16—17 éves fiút hadifogolyként hurcolták el s hosszú-hosszú, talán 2 évig tartó gyaloglás után, Szibériába hozták többed magával, de annyira szétszórták őket, hogy többé egyikkel sem találkozott. Később feleségül vett egy orosz nőt s már idős gyermekei s felnőtt unokái vannak. A hosszú évtizedek alatt teljesen eloroszosodott. De mivel imádkozni magyarul tanult meg, imádkozni nem tud most sem csak magyarul.
Az öreg életkorát biztosan nem tudta megmondani, de a 80 évet meghaladta. Erős, erőteljes s még munkabíró volt. A szibériai levegőn megedződött.
Eleinte nem akartunk a fiúknak hinni. De elbeszélésüket becsületszavukkal erősítették meg s nem volt okunk szavukban kételkedni. Ez 1916 tavaszán történt.

A murmani (Murmanszki) vasúti pályaudvar ma
(A murman vasutak) Igen rosszul jártak azok, akiket megkérdezésük nélkül a murman vasutak építéséhez vittek ki munkára. Ez a vasútvonal Péterváron át Finnország felé Alexandrov irányában épült.
Állami munkáról lévén szó, nem nagyon kérdezték, ki akar menni: az alkalmasnak látszó munkásokat erővel elvitték. Fizetést nem adtak. Lehet, hivatalosan kellett volna adni valamit, de a vállalkozó elzsebelte. Az élelmezés az erős munkának nem felelt meg. Néha térdig vízben álltak a munkások munkaközben. Birkóztak az éghajlattal is.
Egyik munkánál 6 embernek kellett megtölteni homokkal egy kocsit, s bíztatták őket, hogy ha megtöltik azt a munkaidő letelte előtt, korábban elmehetnek. A szerencsétlenek beugrottak az ajánlatnak s megerőltetett munkával jóval a munkaidő letelte előtt elvégezték. Másnap csak négy embert adtak egy kocsihoz azzal az indoklással, — önmaguk bizonyították be, hogy hat ember sok egy kocsihoz. Szegény emberek így játszották ki magukat.
Ha beteget jelentettek s az orosz orvos nem találta őket betegnek, megverték, éheztették s bebörtönözték őket. Itt nagyon sok hadifogoly szerzett halálos betegséget és pusztult el. Nem volt szabadulás, csak súlyos betegség esetén. Sokan megszöktek. De a szökésért börtön vagy golyó járt.
Itt is fellépett az egyoldalú rossz táplálkozás következtében a skorbut s egy másik betegség, a cinga. A beteg inye lesorvadt, foga kihullott s napokig felfúvódva feküdt. Ebben a betegségben is sokan elpusztultak. A megbetegedettek közül később többen kerültek Szibériába.

(Barakk gyujtogatások) A harctérre vonult orosz katonák — akiknek egy része régen elpusztult, más része fogságban sinylődött — visszahagyott ládáikkal, ruhanemüikkel megrakott barakkokat éjjelenkint kirabolták az oroszok. Egyet-egyet hetekig dézsmáltak s mikor teljesen kiüritettíék, felgyújtották. Sűrűn voltak éjjelenként ilyen barakkégések. Lelkiismeretlen gaztett volt ez a gyujtogatás, mert az egymáshoz elég közel 50—60 méterre épített fa-barakkokra egy szeles idő esetén a tűz könnyen átcsaphatott s a rendelkezésre álló primitiv tűzoltási felszerelések mellett könnyen leéghetett volna az egész tábor. Hiszen a régi, szúette, kiszáradt fa úgy égett, mint a zsir.

(Folytatjuk)

(Forrás: Székely Gyula: Képek a szibériai hadifoglyok életéből. Oradea-Nagyvárad, Szent László Nyomda Részvénytársaság, 1929. * Lelőhely: Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Dokumentációs Osztály, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése