2014. szeptember 6., szombat

PÁSZTOR ÁRPÁD: Amerika Kanadától Panamáig (4)

A SING SING 

Ossining, 1914 január.

Ez nem a villamos szék, csak vizes
vallató. De hatásos ez is - már
nincs divatban...
Tegnap délben, félegy óra tájt szemtől-szembe állottam a rettenetes hírű Sing Sing fegyház villamos székével. Világoszöld olajfestékes kisebb terem, talán hetven négyzetméter lehet, a fal mellett alul körülbelül másfél méter magasságban barna faburkolat fut körbe, hátul és oldalt ablakok, balfelől sárgára festett vasajtó egyenesen a siralomházból nyit oda, különben pedig üres a terem, nincsen benne semmi, csak a sárga vasajtóval szemben egy megmozdíthatatlanul odarögzített szék.
Otromba, durva szélességgel készült „bútor". Szíjak és csatok lógnak le róla, lent középen, ahova az ülő lába szokott érni, két csat, hogy átkösse a bokákat, a támlánál két széles szíjazat, hogy lekösse a derekat és a kezeket, és mint valami kis sapka, az egyik karfára akasztva, két szabadon egymás alá varrott tenyér nagyságú bőr, az egyik a homlokra jön, a másik pedig a szájat csukja le — örökre.
Első pillanatban nem értettem meg, hogyan teszik a fejre, mire az őr a fejemre akarta tenni. Ijedten toltam el magamtól a modern Nibelung- sapkát, amely hordozóját ugyancsak láthatatlanná teszi!
És a szék támláján, mint a borbélyüzletekben, fel- és letolható bőrtámla a fejnek, hogy jobban alátámaszthassa, aki ideülni kényszerül. Majd féllépéssel a szék mögött hatalmas, barna fával befont villamos telep, fent fehér lakkos cső fut
ki belőle, gyenge ívvel közvetlenül a szék fölé hajlik, a csőből szigetelt, csaknem kissujj vastagságú sárga rézdrót fut le spirálisan, alul négy-öt centiméter hosszúságon szigetelés nélkül bújik ki, azt a lekötözött ember tarkójához teszik, aztán rábocsátják a 2200 voltos áramot. A villamos szekrény falán van az előírás is:

5 bells Get Ready
1 bells Turn on Current
2 bells More Current
3 bells Les Current
4 bells Shut of Current
6 bells All Throug.
(5 csengőjelzés: minden legyen készen, 
1 csengőjelzés: kapcsold be a feszültséget, 
2 csengőjelzés: nagyobb feszültséget, 
3 csengő jelzés: kisebb áramot, 
4 csengőjelzés: kapcsold ki az áramot, 
6 csengő jeízés: minden megtörtént.)

A vezető őr tanúsága szerint a kivégzés, illetőleg a halál bekövetkezésének ideje még csak egy pillanat sem. A testet azután átviszik a jobbkéz felé lévő kis ajtón a benyílóba, ahol fekete vaslábakon fekete kőlap várja, ott felboncolják s onnan temetik el. Megkértem a fegyház igazgatóját, hogy vezettessen elém egy magyar fegyencet. Az irodából telefonálnak az őrszobába: keressenek ki egy magyar foglyot. Mi a száma? Felírja: „No. 58742 A."
Előszedik sárga törzslapját. Neve: Frank Kish, alias Frank Kiss. Bűne: emberölés. Elítélése napja: 1908 dec. 22. Szabadulása ideje: 1928 június 22. Magassága: 5 láb 6 K hüvelyk. Súlya: 175 font. Vallása: római katolikus. Iskolázottságra: elemi iskola. Apja : magyar. Anyja : magyar. „Came to U. S. október 28. 1907." Tehát 1907-ben jött Amerikába s 1908-ban már embert ölt.
Lentről újra telefonáltak, hogy Kiss Ferenc az őrök szobájába fog jönni, ott várjam. Néhány lépcsőt lefelé haladtam az irodából, hatalmas, rácsos vaskapu nyílott meg. Mellette egy ingujjas ember azt jegyezte, hogy hányszor nyílik a kapu, ki jön be. Tőle balra hosszú, keskeny folyosó, jobb- és baloldalt sűrű, fonott drótháló. Kifelé, ahol szabad a járás-kelés, székek, akár csak az „Amerikan bar"-okban, befelé minden székkel szemben ketrec, benne guggoló ember. Azok a fegyencek, akiknek látogatójuk van. Ők a ketrecben guggolnak, a látogató a folyosón túl, a másik drótháló mögött a széken ül. Minden hónapban egyszer másfél óra hosszat fogadhat minden fegyenc vendéget. Éppen egy néger s egy olasz szórakoztatja vendégét. A négernek hölgylátogatója van. Hangosan, igen jóízűen nevet.
Beljebb haladunk. Csak néhány lépés és kietlen, rettenetes épülethez érünk. Óriási kőtömegek egymásra rakva, egymás fölött három emelet magasságban két-két 500 láb hosszú folyosó fut végig, jobbra-balra kriptaszerű kis benyílók, amelyeket felül rácsos vasajtókkal lehet elzárni. Ezek a cellák. Soha rettenetesebb odúkat még nem láttam, pedig bejártam a pétervári Péter Pál-erődöt, a belgrádi fegyházat, a japán börtönöket.
A Sing Sing cellái egy lépés széles és három lépés mély lyukak, ablakuk nincs és nappal csak a kietlen, felsővilágításu óriási folyosókról kapnak egy csöpp fényt. Az ágy a falra van erősítve, nappal felcsatol ható, az egyik oldalon a sarokban kis polc könyveknek, a másik sarokban a földön néhány szükséges edény. Ez minden. A cella mélyében a falon díszítések; minden fegyenc úgy díszítheti fel, ahogy akarja. Van, aki a hozzá érkezett képes levelezőlapokból keresztet rakott ki, a másik valami hirdetés  szép női fotográfiáját vágja ki és ragasztja a falra, hogy legalább így legyen közelében egy nő, van, akinél kis kézitükör lóg, sőt az egyik cellában a földön szőnyeget is találtam. De különben ez az eleveneknek való kripta a legkietlenebb és legrettenetesebb hely. Mozdulni sem lehet benne.
Délután öt órakor kell minden fegyencnek kriptájába vonulni, nyolc óráig dróthálós villamos lámpát égethet, azután reggel hétig sötét. Képzeljék el, mit jelent ez annak, aki, mint Kiss Ferenc is, 19 évre és hat hónapra, vagy talán életfogytiglan van elítélve. És ezenkívül büntetésképpen még „sötétzárkát" is alkalmaznak. Ó, milyen lehet az!
De meg kell védenem Amerikát. Modern fegyházai egészen mások, a Sing Sing 1823-ban épült. Rettenetes ház, nemsokára lerombolják, hogy humánusabb épületnek adjon helyet De ma még a régi, talán egyedülvaló s éppen ezért kerestem fel.
Az őrök szobája. Kisebb terem. Az őrök ruhája éppen olyan, mint az amerikai rendőröké, csak sapkájukon négy betű: N. Y. P. D. mutatja, hogy a State of Newyork Prison Departmentjéhez tartoznak. New York állam börtön őrei. Látható fegyverük nincs, kezükben csak a kis, ismert bot, de azért mindegyiknél akad, ha szükség van rá, browning is.
Kezdőfizetésük évi 680 dollár, három próbaév elteltével minden évben száz dollár fizetésjavítást kapnak, míg fizetésük eléri az 1200 dollár évi maximumot Az első őr évi fizetése 2000 dollár. Harmincnyolc éve van már a Sing Sing szolgálatában. Nyugdíjjogosultságuk nincs! Persze szabad lakás és étkezés jár ki nekik.
A Sing Singben most 1360 fegyenc van; az összes cellák száma 1200, tehát megesik, hogy egy cellában ketten is alszanak. Az ágyak, az egy lépés széles odúban, mint a hajón, egymás fölött vannak. A fegyházban összesen száz őr teljesít szolgálatot. Az őrök szobájába belép egy fegyenc. Leveszi a sapkáját, kezében jelentkező cédula. Neve: Kiss Ferenc.
Ruhája szürke daróci. (A moziból ismert fehér vörös csíkos amerikai fegyencruha már esztendők óta nincs használatban.) Balmellén „A" betű. Azt jelenti, hogy elsőízben ítélték el. Aki másodszor kerül fegyházba, „B"-t kap, többszörösen visszaeső „C" betűt. Ezenkívül „Frank Kish" balkarján három fehér csillag és négy sáv van. Mindegyik csillag öt, mindegyik sáv egy esztendőt jelent. (Különös, hogy az amerikai zászló is csillagos-sávos!)
Megszólítom magyarul, összerezzen, az arca kigyúl, mosolyog.
— Ó, magyar ember! Mióta nem beszéltem magyarral — mondja.
Jóképű fiú, somogyszentbalázsi születésű, fekete, csillogó szemű.
A fegyháztisztviselő széket ad neki is, nekem is. Leülünk egymással szemben. Ahoz itt kell lenni Amerikában, a Sing Singben, hogy az ember azt a különös, megindító elfogultságot érezze, amelyet a magyar szó vált ki belőlünk.
Hát nem furcsa! Kiss Ferenc somogyi molnárlegény 1907-ben Amerikába m egy az Ultoniával, hogy ott kenyeret keressen s 1913-ban a Sing Singben akadok össze vele.
— Hát hogy esett a maga dolga! — kérdem.
— Magam se tudom — feleli. — Ma sem értem. A burdos-ház előtt lelőttem egy részeg legényt, mert ez kikezdett velem, azt mondta, hogy „megfixol", hogy ki ereszti a piros vérem ... Az én piros vérem !... mondtam ... És lelőttem.
— És ezért húsz évet kapott!
— Igen ... Nem tudtam angolul, nem volt pénzem ügyvédre. A fegyházban tanultam meg angolul be szelni, írni, olvasni. Könnyen ment, hiszen három évig szolgáltam a kaposvári bakáknál s felvittem a káplárságig. Ebből is láthatja az úr, hogy soha még csak büntetésem sem volt. Mert hogy lehetett volna akkor káplár belőlem ! Ha angolul tudtam volna, ha más lett volna a védelmem, lehet hogy csak egy évet kaptam volna ... így húszat...
— De ha jól viseli magát, úgy hallottam, hogy minden esztendőből elengednek két hónapot.
— O no... — feleli Kiss. — Az csak a visszaeső bűnösöknél van. H a az jól viseli magát, büntetéséből az első két évben 2—2 hónapot számítanak le, harmadik-negyedik évéből 4—4 hónapot, azután évenként 5— hónapot.
— De hiszen ez lehetetlen! — mondom. —A visszaeső bűnösökkel enyhébben bánnak el?
S hogy megtudjam, vajjon ez igaz-e, megkérdezem a tisztviselőt.
— Igen ... New York államban ez a törvény — feleli. — Hogy mi az oka, nem tudom.
— Az én büntetésem 10 év minimum és 19 óv 6 hó nap maximum ... Ha jól viselem magam, talán tíz év elteltével kibocsátanak.
— Miért jött ki Amerikába?
— Mert őrült voltam. Annyit írtak haza, hogy milyen jó itt, szép itt, hogy a molnárnak három dollár keresete is van naponta, hogy elbolondítottak. Félévig kóboroltam munka nélkül. Nagyon kiszívják az embert, ha itt pénzt akar keresni.
— Hány magyar van a fegyházban?
— Lehet vagy tíz.
— Mindig tudnak róla, ha jön egy új?
— Hogyne, mi mindenről tudunk. A műhelyben beszélünk, van ott tinta-toll; titokban dugunk egymásnak levelet.
— Azután szoktak-e kopogni úgy a falon, mint a  magyar fegyházakban?
— Nem ... A folyosó nagyon visszhangos, mi a cellákból kikiabálunk egymásnak.
— Szabad ezt?
— Nem szabad, de hát ha az őrök akarják, nem veszik észre.
— Hát azt tudják, hogy mikor van kivégzés!
— Hogyne... Az irodában is dolgoznak rabok, azok elmondják...
— Különben milyen az „intézet"!
— Amikor én bejöttem, még pokoli volt. Ma már minden emberségesebb, csak a cellák rettenetesek. Az igazgató nagyon finom ember. Én még az amerikai
magyar újságot is kapom. Nekem magyar könyvet is küldött a Kiss Emil newyorki könyvkereskedő úr, mert írtam neki. Tíz kötet olcsó Jókkait. Én kölcsönözöm oda a többi magyarnak, mert magyar könyv nincs a fegyház könyvtárában.
— Hát haza mit üzen!
— Tessék megírni, hogy mindenkit tisztelek, csak nagyon sajnálom szegény hazánkat a politika miatt. Borzasztó dolgok mennek ottan végbe.
Ezt üzeni a Sing Sing.
Keresztül-kasul bejárom a fegyházat. Négy-öt régi fajtájú gyárépülete van, mindegyik egy-egy nagy terem, az egyik nyomda s abban nyomják New York állam fegyházainak nyomtatványait, továbbá a fegyencek Star of Hope (A remény csillaga) című kéthetenként megjelenő újságját. Szerkesztője egy egyetemet végzett fegyenc, munkatársai is fegyencek. Nevük nincs és a cikkek alatt csak a fegyház neve és egy szám jelenti a szerzőt. Például: „Laughing in the Major 's Tent. By Auburn No 32608". (Nevetés az őrnagy sátrában. Irta az aubumi intézet 32608-as száma.) Mert a Star of Hope a Sing Sing, Auburn, Clinton, Great Meadow fegyházak lapja, még női rovata is van, , melyet az auburni fegyház női elítéltjei szerkesztenek. Van ezenkívül szövőgyár, vasrostély készítő műhely, cipőgyár, kötélverő. A műhelyek aránylag tisz ták, de messze elmaradnak a hasonló magyar intézményéktől.
Néhány gyárépületet most újra építenek, mert a múlt évben leégtek. Biztosan fegyencek gyújtották fel s a támadt zavarban hárman meg is szöktek. De a gyujtogatókat nem sikerült kinyomozni. Az udvaron egy szürkepapucsos, sápadt fiút vezetnek végig. Most fotografálták le. Villamosszékre van ítélve s tegnap hirdették ki előtte, hogy „guilty", — fellebbezését elutasították, ő lesz a 99-ik a Sing Sing villamos székén!
A műhelyekben szünetel a munka. Az 1300 fegyenc ebédelni megy. Egyetlen óriási terembe. Hosszú padok, asztalok, tányér, mindegyikben egy darab disznó hús, mellette egy csésze kávé, kenyér, villa, kés, az ablakokon pálmák. Bevonul a szürke sereg. Műhelyek szerint jönnek, mint katonai századok. A léptek csoszogása vagy félóráig nem szűnik meg. Egy őr vezeti őket s minden csoport mellett is egy-egy őr halad. Az egyik csoport balról jön, a második jobbról. Beszélni nem szabad, lekapják sapkájukat, szürkén, csoszogva, szótlanul vonulnak, míg egészen szürke nem lesz a terem, mintha egy óriási, gyászos felhő ereszkedett volna le.
Arab szakácsok hatalmas bödönöket hoznak babfőzelékkel tele, óriási merítőkanalakkal odacsapják a disznóhúshoz. Ezerháromszáz ember egyszerre csámcsogni kezd. Mindenféle faj, mindenféle nemzet. Néger és kínai, kanadai s román, mexikói és svéd, orosz és török, perzsa és magyar, amerikai és görög. Kicsiben minden faj és nép, amelynek erényei és bűnei felépítették az Egyesült Államokat.
Mégis az U. S. minden keleti állama fegyházainak legtöbb lakóját az Amerikában született olaszok adják. Ez a legveszedelmesebb, a leginkább bűnökkel terhelt faj. Miért, ez igen érdekes témája lehetne szociálpszichológusoknak. 
Madártávlatból
A magyarokról egy kis statisztika a New York állambeli fegyházak évkönyvéből. New York állam öt fegyházában 1912-ben összesen 4646 fegyenc volt. Ezek közül olyan, aki az Egyesült-Államokban született, 2896, külföldi születésű: 1750. Az 1750 külföldi között magyar 33. Tudva azt, hogy New York államban igen sok a magyar bevándorolt, ez a szám igen kedvező és mutatja, hogy népünk erkölcse a legnagyobb bűnöket tekintve a többi nemzethez viszonyítva nagyon magas fokon áll. Hogy a kisebb bűnöknél nem ez az arány, azt nyelvtudásuk hiánya, kizsákmányolt voltuk, rettenetes lakásviszonyaik okozzák és az a törekvésük, hogy minden áron pénzt takarítsanak meg.
Az auburni női fegyháznak a múlt évben 130 lakója között egyetlen magyar sem volt. Különben pedig, hogy egészen lelkiismeretes legyek, Sing Sing egy indián törzs neve volt, amely ezen a vidéken élt és Ossining volt fősátorvárosa. A sátorvárosból város lett s így került ide a Sing Sing. Alatta folyik a hatalmas Hudson-folyó, partja mellett fut el a vonat, amelynek ablakából látni lehet a Sing Sing-fegyház húsz méter magas vörös téglafalait, melynek folytonosságát megszakítja a szürke, temetőnél szomorúbb cellaépület. Délelőtt féltizenegy órakor léptem át a fegyház kapúját, délután félháromkor hagytam el. Az ebédlőben a felügyelő egy darab kenyeret adott, mutatván, hogy milyen ízletes a fegyencek kenyere. Miközben a vasút felé haladtam, a Sing Sing kenyerét ettem. Ez volt ma az ebédem.

[És ráadásnak egy vers a szerzőtől a Nyugat c. folyóirat 1908/12-13. számából. A szöveg híven fejezi ki Pásztor Árpád mérhetetlen utazási és megismerési szenvedélyét a világ jelenségei iránt.

PÁSZTOR ÁRPÁD: 
NAPLEMENTE

Csak visszatérek mindig kék vizedhez
Gyönyörű tenger, örökös talány.
Nézem a távolt, hol határod elvesz,
Mig másnak épp ott kezdődik talán.
A nap most indul túlvilági útra,
Lebukóban lehiggad tűzszíne.
Beléje nézhetsz... Sugárkoszorúja
Lehamvadt róla;
Izzó golyója
Vérzőn omlik a tenger vizibe.

És úgy, amint fogy haldokló korongja,
Más szint ad néki minden pillanat.
A granát rozsdás bíborát kibontja,
Majd meg sávkeskeny rubincsík marad.
Vörös fátyolrongy... Ennyi lett belőle...
Hullám csapódik... Hol van!... Merre volt?
Halkan zokog a nap viztemetője
S mint özvegy árnya
Az ég boltjára
Némán úgy lép az ezüstfátylú hold.

Nékünk alkony, de túl a szemhatáron
Most van súgárzó, boldog virradat.
S amint a napot én most bukni látom,
Úgy nézi más fölkelni ezalatt.
Gyárkürtők hangja, madárdal köszönti
S míg itt lassan az alkonygyász leszáll,
Ez a nap ott túl fénykelyhét kiönti
S űzve az éjet
Indul az élet
S betódul a hajnal kapuinál.

És függönyöd aranytűvel kiszúrja,
Párnádra hinti porzó sugarát.
Félig ébredve, a kora fényt únva
Fordulsz a másik oldaladra át,
Nem is sejted, hogy tengeren túl, messze
Én éjbe veszni látom a napot,
Amely kíváncsin fekhelyedre lesve
Fiatal fénybe'
Ragyogva, égve
Tűzrózsákkal behinti ablakod.

Az atlanti óceánon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése